2009-ben kezdtünk versenyezni, először óvatosan menedzselve a fiúkat, csak a kisebb viadalokon mérettük meg őket, majd év végén elindultunk a Nemzeti Bajnokságokon. Igen szép eredményt értünk el: három bronzérmet nyertünk serdülő, junior, majd ifi korosztályban. 2010. évben már volt egy-két fiú, akit a szakemberek is megjegyeztek, mint Kálmán Attila, aki meglepetésgyőzelmekkel és óriási mérkőzésekkel vétette észre magát.
Általa az évben megnyertük első bajnoki címünket az ifi korosztályban és Ő bronzérmes lett a felnőttek között is. Ebben az évben újra feltűntek tehetségek, akikre a jövőben számíthatunk. Szintén 2010-ben rendeztünk először versenyt. A Tóth Ákos Emlékverseny ,azóta elismert és népszerű ökölvívó gála lett, neves vendégekkel és nemes ellenfelekkel. Idén már hetedszer emlékezünk, volt tanítványunkra, ezzel a rendezvénnyel.
A 2011. év is jól indult, Attilát kubai edzőtáborba hívták a válogatottól, azóta is tagja a 2016. évi olimpiai keretnek. Azóta eligazolt, majd abbahagyta a sportolást! Ebben az évben robbant be Danyi Richárd is az élvonalba, valamint a tehetséges gyermekek közül négyen serdülő, versenyzői korba kerültek. Az eredmény: Danyi ifi és felnőtt OB ezüst, Kálmán felnőtt bronz, Varga Izabella szintén a felnőttek között, 17 évesen, bronzérmes lett. Szaka István pedig Magyar Bajnoka serdülő korosztályban! Közben Danyi ifi EB résztvevő volt. Az egyesületi rangsorban a 12. helyen végeztünk, 86 rangsorolt közül!
A következő évben, 2012-ben folytattuk munkánkat és igyekeztünk a srácokkal még magasabb szintű szakmai munkát folytatni. Ebben az évben Szaka újabb serdülő Magyar Bajnoki címet nyert, Radics Norbert és Zuró Mihály pedig ezüstöt, megérkezett a fiatalabb generációnk is. Kálmán újabb felnőtt bronzot szerzett.. Mindemellett a versenyzőink előbbre léptek. 2013-ban Szaka és Radics bekerült a MOB Héraklész programjába, Kálmán és Danyi már 2010-ben tagja.
2013-ban újabb korosztályos Magyar Bajnokságokat nyertünk. Szaka ás Zuró Mihály is aranyérmes lett, Németh Anna és Bata Gergő, pedig 3. helyezett. Ami ennél nagyobb eredmény, hogy Szaka István nemzetközi versenyeken dobogós, majd a junior Világbajnokságon és Európa-bajnokságon is ötödik helyezett lett.
2014. évben megszereztük első világversenyen szerzett érmünket. Szaka István junior Európa-bajnoki bronzérmes lett! Emellett még nyert három nemzetközi tornát és bekerült a 2020. évi olimpiai keretbe. Természetesen negyedszer is korosztályos Magyar Bajnok lett. Szereztünk Németh Anna és Zuró Mihály révén két bronzérmet is.
A 2015.év is jól indult, az év első felében megtartott válogató versenyek alapján serdülő korosztályban, Zuró Zsolt, juniorban, bátyja, Mihály és ifiben Szaka István lett a válogatott keret tagja. Szaka egy gerincsérülés miatt viszont, mind az OB-t, mind az Eb-t kénytelen volt kihagyni. Zuró Mihály szeptemberben kiharcolta VB részvétel jogát és szerepelt a világbajnokságon, Szentpéterváron. Nem ért el helyezést, de megtapasztalhatta a nemzetközi mércét! Zuró Zsolt elsőéves serdülőként Eb résztvevő volt és egy nagyon szép V. helyezést ért el. Szinte, természetesként vehetően, mindketten korosztályos Magyar Bajnokok lettek.
Így futottunk neki a 2016. évnek.
Ebben az évben Szaka István visszatért és rég nem látott jó bunyóval megnyerte az Énekes Emlékversenyt.
Március 6-án, immáron a VII. Tóth Ákos Emlékversenyt rendeztük. Most egy Szlovákia-Magyarország, utánpótlás csapattalálkozó is a program része lett! Igen nagy sikerrel.
Újabb tehetséges fiúk és lányok bukkantak fel! Öt serdülőnk van, aki eredményes lehet és öt még nem versenyzőkorú fiú! Viszont három felnőtt a megélhetése miatt, nem tudja vállalni a magas szintű munkát és versenyzést, egy felnőttünk maradt ismét!
A diákolimpia megnyerése után a nyáron két! fiú, Bácsics Rajmund és Zuró Zsolt is bekerült a serdülő válogatottba. Előbbi bronzérmes lett a serdülők Európa Bajnokságán, utóbbi, pedig, pontszerző 5. E mellett Szaka az ifik Eb-jén V. helyezett.
Ősszel kezdődnek a Magyar Bajnokságok. Szeptemberben a serdülőknél négy!!! Bajnoki címet szereztünk és egy bronzérmet. Ezzel a csapatok pontversenyében I. helyen végzett kis egyesületünk.